27. fejezet

A HOTH ASZTEROIDAÖVEZET

Nem sokkal azután, hogy Durga dühöngve egy diplomáciai ügy miatt elutazott a Nal Huttára, Bevel Lemelisk viselkedése megváltozott Sulamar birodalmi tábornokkal szemben.

Sulamar azt hitte magáról, hogy ő Tarkin nagymoff reinkarnációja, és parancsokat osztogatott a mérnöknek. De Tarkinnal ellentétben Sulamar olyan parancsokat adott, amelyeknek nem volt semmi értelme, ráadásul a tábornok nem rendelkezett a vasakaratú Tarkin kisugárzásával.

Lemelisk nem foglalkozott a tábornokkal. Sohasem kedvelte a katonás erőfitogtatást. Végezte a maga dolgát.

A Sötétkard bámulatra méltó konstrukciója szépen gyarapodott, és ez az Orko űrbányász felderítőhajó fedélzetén tartózkodó Lemelisket boldogsággal töltötte el. A szuperfegyvert magában foglaló hajó vázszerkezete kezdett alakot ölteni. Már láthatóvá vált a henger alakú test, amely leginkább egy gigantikus csőrre hasonlított.

Sulamar tábornok bizonyára bevetette minden befolyását, hogy komputerrendszereket hozasson a birodalmi hajógyárakból. Komputerrendszereket, amelyek elég hatékonyan működtek ahhoz, hogy a Sötétkard szerelési munkáit vezéreljék. A huttok nem tudtak megfelelő kapacitású komputereket szerezni legális csatornákon, de Sulamar megígérte, hogy megszerzi a berendezéseket. Lemelisk viszont csak akkor hitte el, amikor a komputerrendszerek megérkeztek.

Durga távollétében Sulamar szeretett a vezérlőteremben pózolni. Leginkább azon a helyen állt, ahol normális esetben a hutt antigravitációs heverője lebegett. A tábornok öreg babaarcán önelégült vigyor terült szét.

Lemelisk jobban kedvelte a megfigyelőszobát, ahol Durga szokott pihenni antigravitációs heverőjén. Innen látni lehetett a csillagokat, és kellemes volt élvezni a magányt. A gondolataiba mélyedve Lemelisknek ilyenkor támadtak a legjobb ötletei. Az épülő hadihajó pusztító ereje rendkívüli nyugalommal és magabiztossággal árasztotta el.

Miután a gamma és a delta érckitermelők programjából sikerült kitörölni az egymás elpusztítására irányuló törekvéseket, a két gépezet kitűnő munkát végzett. A gépmonstrumok napról napra újabb adalékkal szolgáltak az épülő hadihajó vázszerkezetének alapanyagához. A bolygók megsemmisítésére alkalmas szuperlézer elkészítése is a végéhez közeledett.

A taurill munkások jelentették a szerelés kulcsát. A sokkarú félmajmok rendkívül agilisnak, kitartónak és intelligensnek bizonyultak.

Lemelisknek fogalma sem volt arról, hogy vajon honnan szerezte Durga a több ezer speciálisan kialakított űrruhát a kétlábú, négykarú taurillok számára. Az apró teremtmények hangyákként másztak a vázszerkezeten, és végezték az aprólékos munkát.

A szerelés kezdetén Lemelisk órákat töltött a taurillok képviselőivel, hogy elmagyarázza nekik a feladatokat. A Sötétkard terveit kivetítette a holomonitorra, és türelmesen magyarázott az apró szőrmókoknak, akik réveteg szemekkel bámultak rá, mintha értelem nélküli lények lettek volna. De tudta, hogy azok az üres tekintetek csupán nyitott ablakok egy komplex tudathoz, amely minden információt elraktároz. Legalábbis Lemelisk ebben bízott.

Ezek a közös tudattal rendelkező lények együtt dolgoztak, és mindegyikük azt a munkát végezte, amelyet számára a komplex tudat kijelölt. Akár a kéz ujjai, amelyeket egyetlen agy irányít.

Amint Lemelisk a burkolólemezek illesztését figyelte, a hatalmas csőszerű űrhajó kezdett alakot ölteni. Csodálatos érzés volt ilyen lelkes, megbízható munkásokkal dolgozni…

A Despayre bolygó fegyenceivel végeztetni az első Halálcsillag építését, egészen más volt. Azok a munkások képzetlenek voltak, megbízhatatlanok, érdektelenek, folyton azt lesték, mit hogyan nem lehet megcsinálni. Miután Lemelisk megelégelte sorozatos hibáikat, költséges szabotázsaikat, panasszal fordult Tarkin nagymoffhoz, aki megtette a szükséges intézkedéseket.

Miután Tarkin kivégeztette az egész szerelőrészleget, Lemelisk és hatszáz rohamosztagos kíséretében elment a Kashyyykra “önkénteseket” toborozni.

– A vukik állatok – mondta Tarkin. – Szőrösek, vadak és büdösek… de elég intelligensek. A megfelelő ráhatással elfogadható munkásokat lehet faragni belőlük. A bolygójuk távol esik a forgalmas útvonalaktól, és viszonylag kevesen lakják. Csupán néhány humán kereskedő látogat oda, de gyakorlatilag teljesen elszigetelődött a világtól. Éppen ezért sok vukit rabszolgaként elhurcoltunk már korábban is.

– Tudom – bólintott Lemelisk. – Egy csoportjukat felhasználtuk a Maw szerelőüzemek építésénél is. De különösebb kontaktust nem sikerült kialakítani velük.

– Igen – mondta Tarkin. – De azt tudja, milyen veszedelmes fenevadak.

– Nagyon erősek, az biztos.

Miközben a csillagrombolók orbitális pályán haladtak, Lemelisk elkísérte Tarkint a bolygó felszínére. Az űrsiklók leereszkedtek az atmoszféra alacsony légrétegébe, ahol az őslakók azonnal felfigyeltek érkezésükre. Az űrsiklók pilótái megfelelő leszállóhelyet kerestek a dzsungelben. Lemelisk az ablakon át nézte a sűrű növényzetet, melyben burjánzottak a rovarok és a csúszómászók. Meglepte, hogy a bolygó lakói nem építettek hatalmas városokat, hanem a faóriások koronájában éltek. Az őserdőt nem hasznosították, amiből Lemelisk a vukik alacsony intelligenciaszintjére következtetett.

A rohamosztagosok felfedeztek egy leszállóhelyet a fák koronái közt, amelyet több ezer vastag ág tartott. Bár a leszállóhely elég rozoga tákolmánynak látszott, mégis megbírta az űrsiklókat.

A vukik ugató, morgó hangok kiadásával kommunikáltak, de ez a rohamosztagosok számára tökéletesen érthetetlennek bizonyult. Szerencsére az őslakók megértették a fegyverek nyelvét. Néhány vezetőjük beszélte a galaktikus alapnyelvet, így azok le tudták fordítani Tarkin követelését. A válasz heves morgásokból és vakkantásokból állt.

Lemelisk nagyot sóhajtott. Tudta, hogy Tarkin kénytelen lesz keményebb eszközökhöz folyamodni.

Ezért az űrsiklók a magasba emelkedtek, majd néhány kört leírva felperzselték a vukik települését. Sűrű fekete füst terjengett a dzsungel felett. Az őslakók panaszos morgások közepette menekültek.

Lemelisk közben azt tervezgette, hány munkásra lesz szüksége, mekkora egy csoport optimális létszáma, egy-egy csoporthoz mennyi rohamosztagost kell beosztania, hogy fenntartsák a rendet. Lemelisk figyelmét ezek a problémák kötötték le.

A vukikat kábítófegyverekkel leterítették, majd az űrsiklók rakterébe dobálták. Egy hatalmas termetű, szürke bundájú hím szétcsapott a rátámadó rohamosztagosok között, akiket úgy taglózott le, mintha kuglibábuk lettek volna. Néhány másodperccel később több társa is a segítségére sietett, így a katonák erős ellenállásba ütköztek. Tarkin azonban nem habozott. Megparancsolta az embereinek, hogy lőjék le az ellenállókat.

A szürke bundájú felbőszült fenevad mellkasán füstölgő lyuk tátongott, amint lezuhant a leszállóhelyről a dzsungelbe. Az esés közben ágaknak ütközött, és csontjai összetörtek, mire testét elnyelte a mélység. Még néhány hadakozó vukit leterítettek, és az ellenállás egy pillanat alatt megtört. Onnantól kezdve az őslakókat könnyedén beterelték az űrsiklók rakterébe.

Lemelisk szerette volna, ha Tarkin azonnal visszatér a hajógyár építési helyszínére, ahol megkezdhetik az új munkások kiképzését. A határidő sürgette, és ő nem akart csalódást okozni a császárnak. De ebből a vukik feltehetően nem értettek meg semmit. Nem is csoda, hiszen mégiscsak állatok voltak.

A csillagrombolók fedélzetén a vukikkal nem volt több gondjuk. A szonikus sugárzás, valamint az ételükbe kevert nyugtatók megakadályozták a lázadást, így hamarosan elhagyhatták a Kashyyykot.

Miután megkapták a kiképzést, Lemelisk büszke volt a vukik gyors fejlődésére. A munkások erősnek, kitartónak és precíznek bizonyultak, de csak addig, míg nem akadt lehetőségük a szabotázsra. Tehát folytonos ellenőrzésre volt szükség.

Lemelisk kellemes érzéssel telve figyelte az új Halálcsillag kialakulását…

Amennyire Bevel Lemelisk meg tudta ítélni, a Sötétkard konstrukciója hibátlan volt. Mégis nyugtalanul figyelte a taurillok rendkívül gyors tevékenységét. Össze tudta mérni a kényszer hatására dolgozó vukik munkáját és a lelkes taurillokét. A teleszkópon át az építmény legapróbb részletét is ellenőrizhette, és összehasonlíthatta a tervrajzokkal.

El kellett ismernie, hogy a taurillok igen jó munkások. Meglepő gyorsasággal dolgoztak, mégis pontosak voltak. Úgy tűnt, élvezik ezt a tevékenységet. Kollektív tudatuk egy pillanatra sem kalandozott el, pedig időnként hajók úsztak el a közelükben. Néha előfordult, hogy a kollektív tudat nem találta kedvezőnek a vázszerkezet megfigyelési helyzetét, és az összes munkást átirányította a konstrukció túloldalára. Ilyenkor néhány taurill nem találta a helyét, és tanácstalanul keresett magának másik munkaterületet.

Lemelisk gyomra görcsösen összehúzódott. Attól félt, hogy valamelyik elbitangolt taurill esetleg hibásan illeszti össze az elemeket, vagy néhány áramkört véletlenül felcserél. Márpedig a szuperlézer energiasugarát létrehozó berendezéseknek a meghatározott helyen kellett lenniük. A megfigyelés közben gyanúja beigazolódott. Néhány áramkört felcseréltek a munkások, és a sugárnyalábot létrehozó berendezések kilencven fokkal elfordultak.

Lemelisk azonnal megkereste az egyik taurillt, és elmagyarázta neki, hogy milyen hibát vétettek. Nem törődött azzal, hogy melyik szőrmóknak mondja el a véleményét, amúgy sem tudta megkülönböztetni őket egymástól. És nem is volt jelentősége, hiszen minden információ a kollektív tudatba került.

Lemelisk leginkább attól félt, hogy Durga észreveszi a munkák lemaradását, és kivégezteti Lemelisket. Ezt pedig a mérnök nagyon szerette volna elkerülni.

De szerencsére a hutt hadúr elutazott. Lemelisk megparancsolta a taurilloknak, hogy szedjék le a Sötétkard hibásan illesztett alkatrészeit, és az egészet rakják össze újra. A kollektív tudattal rendelkező teremtmények ezúttal sokkal jobban ügyeltek a munkájukra. Lemelisk pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ezúttal időben észrevette a hibát, és sikerült a hadúr távollétében kijavítania.

Aminek a legjobban örült, hogy Sulamar tábornok az egészből semmit sem vett észre.